Egy ‘87-es cikkben a Harvardon végzett Marshall Kirk pszichológus és Hunter Madsen 6 pontban foglalták össze, hogy lehet a homoszexualitással kapcsolatos tökéletes érzékenyítést, deszenzualizációt elérni. Tehát azt, hogy a társadalom teljesen semlegesen viszonyuljon a homoszexualitáshoz.
A hat pont olyasmiket tartalmaz, minthogy a homoszexuálisokat mindig áldozatszerepben kell feltüntetni, jó emberként kell őket ábrázolni, az őket kritizálókat pedig negatívan. Első pontként azonban azt jelölték meg, hogy a homoszexualitásról olyan mennyiségben kell beszélni, olyannyira túl kell tolni a kommunikációt, hogy az embereknek már a fülükön jöjjön ki – unják el a témát.
Kirk és Madsen a médiáról úgy gondolkodik: fel kell használni azt és „trójai falovat” kell bele juttatni, hogy ezáltal férkőzzenek be a heterók magánéletébe.
A szerzőpáros Hollywoodról úgy ír, mint az eddigi „legjobb rejtett fegyverükről”, a történetekben egyre elszaporodó homoszexuális karakterekről (emlékezzünk: a cikk írásakor még csak 1987-ben járunk) pedig úgy vélekednek: „ez még csak a kezdet”.
Kirk és Madsen az egyházi tanításra is kitér, mint a közmorál alappillérére. Kifejtik: publicisztikákat kell felsorakoztatni a homoszexualitás iránt megengedő egyházakról, a Biblia hagyományos értelmezését teológiai oldalról kell kikezdeni, a „homofób” egyházakat pedig avítt, meghaladott maradványoknak kell tekinteni, akik nincsenek tisztában a legújabb pszichológiai kutatások eredményeivel, és úgy egyáltalán: nem értik az idők jeleit.
A „Tudományt és a Közvéleményt” kell bevetni az intézményes vallás ellen, mint az „elátkozott szekuláris humanizmus kardját és pajzsát”, hiszen „ez az istentelen szövetség már a múltban is jól működött az egyházak ellen”.
Forrás: Szilvay Gergely: A gender-elmélet kritikája, 2. kiadás, 2021.
