Az ígéret a „korlátozott” és „súlyos” esetekről szólt – ezzel szemben a valóság ma az, hogy 11 ezer fölé emelkedett az éves abortuszok száma, ami minden hatodik (!) terhesség végét jelenti.

2018-ban az ír népszavazás során az abortusztörvény liberalizálása mellett kampányolók főként a „kemény esetekkel” – életveszélyes magzati rendellenességekkel vagy a várandós anya egészségével – érveltek, miközben a nyilvánosság előtt alig esett szó arról, hogy az abortuszok túlnyomó többsége egészséges nők egészséges gyermekeit érinti. Az ígéret a „korlátozott” és „súlyos” esetekről szólt – ezzel szemben a valóság ma az, hogy 11 ezer fölé emelkedett az éves abortuszok száma, ami minden hatodik (!) terhesség végét jelenti.

A törvény által ígért „humánusabb jövő” mára statisztikává vált: a tízezrekre rúgó, meg nem születő gyermekek csendes emlékévé. Joggal merül fel a kérdés: ha a népszavazók előre látták volna ezt a tendenciát, ma is igennel szavaztak volna?

Nem egészségügyi kérdés – hanem emberéletek vége

Az ír életpárti szervezetek szerint a jelenlegi törvény nemcsak a társadalmi párbeszédet fojtotta el – ahol az életpárti hangot ki sem engedik a döntéshozói térbe –, hanem súlyosan félrevezette a közvéleményt is. „Ez nem egészségügy. Itt emberi életekről van szó” – fogalmazott a Pro Life Campaign szervezet szóvivője. A statisztikák nyilvánosságra kerülésével most azért küzdenek, hogy a törvény gyakorlati hatásai végre valós, nyílt vitában kerülhessenek terítékre, és ne maradjanak a politikai és médiaelit által bebetonozott egyoldalúságban.

A számok önmagukért beszélnek, de az életpárti szervezetek szerint ez nem pusztán adatkezelés kérdése. Ez nem „egészségügyi ellátás”, nem „várólista-optimalizálás” – hanem emberi életek kioltása. És ebben az ügyben – állítják – a pro-life hang egyszerűen ki van zárva a döntéshozatalból. „Nem ülhetünk ott az asztalnál, ahol a törvényeket hozzák, ahol a sorsokról döntenek. Az ír kormány az elmúlt években teljesen kizárta a mi nézőpontunkat a társadalmi párbeszédből.”

Az ír példa riasztóan tanulságos lehet Európa más országai számára is. Mert az életpárti hang elnémítása sosem semleges gesztus. Az a társadalom, amelyik nem hajlandó a saját lelkiismeretét meghallgatni – vagy akár csak egy pici szív szapora dobogását –, lassan közönyössé válik az emberi életek értéke iránt.

Éppen ezért is nagy jelentőségű, hogy Magyarországon életbe léphetett a szívhangrendelet, amely – ha csak egy pillanatra is – képes ráirányítani a figyelmet arra, hogy a döntés nem csupán testi beavatkozás, hanem egy másik élet jövőjéről való felelősségvállalás is.