Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatójának felhívása.
A nyílt társadalom emberiség elleni szellemi hadüzenete régóta ismert, a párizsi olimpiai játékok megnyitóján azonban immár az egész világ a maga pőreségében szembesülhetett vele, nemcsak a hanyatló Nyugatot, de az egész glóbuszt kívánná egy forradalmi csoport szivárványosra szürkíteni, feloldva minden valós identitást, a mammont és az öncélú élvezeteket dicsőítve.
Az olimpiai megnyitó nemcsak keresztényként volt fájdalmas – ócska magyarázat a rendezőtől, hogy az egyik inkriminált mozzanatot nem is az Utolsó vacsora (1498) festmény ihlette, hanem az Istenek ünnepe (1635), mely ab ovo a szakrális alkotás kigúnyolására született! A megnyitó minden jóérzésű, természetes erkölccsel bíró ember számára gyomorforgató volt.
Nincs szépíteni való, ez a hajó már elúszott a Szajna vizén.
És elég volt.
Hiszem, hogy Európa sok jóérzésű polgárával együtt érezem azt, itt az idő a torkunkon lenyomott pride hónapok, a folyamatos kulturális és erkölcsi provokáció és most a kontinensünket a világ számára torzóként bemutatott, az olimpiai szellemre is fittyet hányó show után elkezdeni tervezni egy egészen más, nagyszabású utcai ünnepet, mely alternatívát mutat a fiataloknak ezzel az unalomig ismételt, sekélyes világképpel szemben.
A javaslatom: szervezzük meg az európai patrióták éves találkozóját, mutassuk fel az európai nemzetek évszázados értékeit, hagyományait, művészetét, gasztronómiáját, mindig más nemzet vendéglátása mellett.
A nemzeteket színes zászlajaik alatt felvonultató grandiózus európai pikniknek lehetne Magyarország az első otthona.
2025 épp alkalmas dátum volna erre, hiszen Szent István-év lesz, a nagy nemzeti ünnep előtti napon pedig ünnepelhetnénk közösen egy óriási, valóban sokszínű kavalkáddal Európa nemzeteit, megmutatva kontinensünk szebbik arcát. Annak az Európának a valóját, melyhez első királyunk csatlakozott és amelyet az Unió alapító atyái is megálmodtak, mielőtt az rémálommá nem vált.
Egy biztos, nem Jolly urat kell felkérni rendezőnek…