„Most nem is az ellenérvekkel szeretnék vitába szállni, hanem csak egy érvet szeretnék felhozni a telefonok iskolai betiltása mellett.” Krúdy Tamás írása.
A mobiltelefonok iskolai használatát korlátozó rendelet körül kibontakozó politikai vitában – mely, be kell vallanom, engem meglepett, mert az gondoltam, hogy ebben a kérdésben nagy lesz az egyetértés – több érv is elhangzott amellett, hogy az iskolákból nem szabad kitiltani a mobilokat. Voltak, akik egészségügyi okokra hivatkoztak, mások a 21. századra, megint mások a vállalkozás lehetetlenségére, és természetesen megint előkerült az bugyuta érv, hogy de hát lehet abból is normális ember, aki az egész gyerekkorát végigkockulta. Lehet. Ahogy heroinistaként is lehet egész szép karriert befutni, amire a 81. évében járó Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa az élő bizonyíték. Mégsem jutna senkinek eszébe az iskolai büfék kínálatába felvenni a heroint.
De most nem is az ellenérvekkel szeretnék vitába szállni, hanem csak egy érvet szeretnék felhozni a telefonok iskolai betiltása mellett. Egyetlen egyet, mert az a tapasztalatom, hogy ha az ember vasvillával hányja egymás hegyére-hátára a jobbnál jobb érveket, azok csak rontják egymás hatásfokát.
Ide tehát most csak egyetlen érvet szeretnék hozni, ami véleményem szerint erősebb minden eddigi ellenérvnél.
2000 óta három évente kerül sor a Program for International Student Assessment, vagy ahogy mindeki jobban ismeri, a PISA felmérésre. Ebben a világ legkülönbözőbb országaiból származó 15 éves diákoknak és a szüleiknek tesznek fel mindenféle kérdéseket a tanulmányi előmenetelükkel, az otthoni viszonyaikkal, és az életük egyéb területeivel kapcsolatban. A többszáz kérdés között hat olyan található, amelyik arra vonatkozik, hogy miként érzik magukat a gyerekek az iskolában. Egy numerikus skálán kell értékelniük, hogy mennyire érzik igaznak magukra az olyan megállapításokat, hogy „Magányosnak érzem magam az iskolában”, „Kívülállónak (vagy mellőzöttnek) érzem magam az iskolában”, „Könnyen kötök barátságokat az iskolában” és további három hasonló kijelentés.
Egy Jean Twenge és Jonathan Haidt amerikai pszichiáterek által vezetett kutatócsoport összesítette a 2000 óta érkezett válaszokat, és arra az eredményre jutottak, hogy 2010-ig lényegében változatlan szinten volt a diákok magányosság-érzete, 2010, de különösen 2012 után viszont ugrásszerű növekedésnek indult. 2010 és 2015 között a fiúk körében 51,3 százalékkal, a lányok körében pedig 76,3 százalékkal nőtt meg azok aránya, akik magányosnak érezték magukat az iskolában.
2012 volt az az év, amikor a Facebook felhasználók száma átlépte az 1 milliárdot, ugyanebben az évben rukkolt elő az Apple, majd egy hónappal később a Samsung az első olyan okostelefonokkal, amelyek már előlapi kamerával is rendelkeztek, tehát alkalmasak voltak szelfizésre. Ugyancsak 2012 volt az év, amikor a Facebook/Mark Zuckerberg megszerezte a két évvel korábban, 2010-ben elindult Instagramot, az első olyan közösségimédia platformot, amely csak mobiltelefonon keresztül (volt) elérhető.
Az eredmények azt mutatják, összegzi a kutatást Jonathan Heidt a The Anxious Generation című könyvében, hogy „amióta a gyerekek elkezdtek okostelefonokat vinni az iskolába, és rendszeresen közösségi médiát használni az órák közötti szünetekben is, sokkal nehezebbnek találják a kapcsolatteremtést a többi diákkal. Ekkor kezdődött el az, hogy ’mindörökké máshol’ vannak.” Mindörökké máshol, sosem itt és most. Nem csoda tehát, hogy a Z generáció tagjai a legelmagányosodottabb fiatal generáció az egész világtörténelemben.
A kutató 2012-t jelöli meg annak az évnek, amikor a dolgok végleg rossz fordulatot vettek, és az addig „játékalapú gyermekkort” felváltotta a „telefonalapú gyermekkor”. Kísérletek sokasága bizonyítja, hogy nem csak az embergyerekeknek, de az összes emlősállatkölyöknek elemi szüksége van a szabad játékra, amelytől ha meg vannak fosztva, súlyos fejlődési rendellenességek lesznek a következményei. Szabad játék szükséges ugyanis ahhoz, hogy a megfelelő mértékben fejlődjenek a motorikus, az értelmi, az érzelmi és a szociális készségek.
Egy átlagos gyerek ma közel öt órát tölt el a közösségi médiában (és ez nem a teljes képernyő előtt töltött idő, mert az 8 óra 39 perc), mely időt nem szabad játékkal tölt. És a közösségi média nem csak a szabad játéktól vesz el időt, hanem a pihenéstől és a tanulástól is. És hogy mit tehet az iskola, hogy csökkentse a gyerekek krónikus elmagányosodását és elősegítse szociális képességeik fejlődését? Például azt, hogy reggel beszedi az okostelefonokat, hogy a diákok a szünetekben kénytelenek legyenek egymással kapcsolatot teremteni.
Bezzeg Svédországban tavaly decemberben vezették be az okostelefonok lényegében teljes iskolai tilalmát 16 éves korig, egyébként szintén a romló PISA eredményekre hivatkozva.
Ez pedig azért lényeges, mert Bezzeg Svédország élen járt az iskolai digitalizációban, aminek része volt a diákok okostelefon-használata, mert azt gondolták, hogy ezzel fognak a világ élvonalába kerülni. Nem ez történt és a bezzeg svéd oktatáspolitikának volt bátorsága változtatni. Talán akkor nekünk is lehet.
(Kép forrása: Unsplash/Robin Worrall)
